Abban azt hiszem egyetérthetünk, hogy nem kell mindent megtartani, amit a gyerekünk valaha készített. Az oviban, iskolában szinte minden héten készül valami, és ezek előbb-utóbb haza is kerülnek. Nálunk az előszoba mindennek (is) a gyűjtőhelye, itt halmozódik minden, ami bekerül a lakásba és innen pakolunk el mindent a megfelelő helyre. Tényleg fontos azonban belátnunk, hogy bármennyire is örülünk csemeténk művészi szárnybontogatásainak, nem minden mű ’remekmű’ és emiatt nem is kell feltétlenül mindet megtartani.
A kérdés, ami segít eldönteni, hogy valami menjen vagy maradjon: Van-e érzelmi értéke azon túl, hogy a gyerekünk csinálta (és mint minden ilyen, ez is cuki)? Ha a válasz igen, akkor érdemes megtartani. (Az már egy következő kérdés, hogy meddig tartjuk meg, hiszen az érzelmi töltet idővel változhat.)
Tehát két lehetőség van: megy vagy marad. De mire idáig eljutunk, már átgondoltunk egy csomó mindent és több fontos döntést is meghoztunk. Kezdjük is!
1. Mikor érkezett el az idő a selejtezésre?
Ideális időpont erre nem igazán van, szükség viszont annál inkább! Érdemes időt hagyni az egyes műveknek. Amikor mi hazahozunk valamit az oviból, egy pár napig, különleges alkotás esetében, akár több hónapig is nagy az öröm és a büszkeség. (Ilyenkor a kisfiam gyakorlatilag még a pizzafutárnak is megmutatja, hogy ő milyen ügyes és milyen szuper kis dolgot alkotott.) Aztán idővel bekerül a következő alkotás, és így tovább. Tehát mindenképp hagyjatok időt arra, hogy a gyermeketek kiélvezhesse az új ’játékot’ és büszkélkedhessen vele. De képként is kitehetitek a lakásban, pl. a hűtőre vagy akár a falra is. Aztán, ha az újdonság varázsa megkopott, vagy az alkotás itt-ott megsínylette a nagy örömködést, elérkezhet az ideje a selejtezésnek. Ha valami miatt különleges értéket képvisel (pl. első anyák napi papírvirág), akkor nyugodtan tedd el. Jó ötlet kijelölni egy saját Emlékdobozt, amibe beletehetjük a hazahozott rajzokat és egyéb apróságokat. Amikor a doboz megtelt, akkor jöhet is az első kör válogatás!
2. Hogyan válogassuk át az alkotásokat?
Mint fent írtam, a megfelelő időpont megválasztása igencsak fontos! (Nálunk volt olyan kidobott palackrepülő, amit valószínűleg túl korán gondoltuk kiselejtezhetőnek, mert Vince a kukából vette ki és vitte vissza a szobájába. Mindezért elmormogott rosszalló megjegyzéseket és megvető pillantásokat kaptunk...)
Ha elérkezett a selejtezés ideje, az összes alkotást gyűjtsük egy helyre! Így egyben látjuk az egészet, egymáshoz viszonyítva is el tudjuk dönteni, hogy mit szeretnénk megtartani, ill. mi az, amitől könnyebb szívvel válunk meg. A megtartandóak kerüljenek az Emlékdobozba, a kiselejtezendők pedig egy külön kupacba. Ha olyan, amit nem tudunk (ld. gyurmaszobrok) megtartani, de nagyon cukinak tartjuk, vagy mégiscsak fontos valami miatt (pl. az első felismerhető madár, stb.), akkor készítsünk róla egy fényképet és mentsük el azt! Így megmarad valamilyen formában, de mégsem szaporítja a lomot a lakásban. (Mivel Vince nem nagyon szeret kézműveskedni - az első összefirkált lapnak is nagyon örültem! A 100. még mindig irka-firkált lap ugyanakkor már nem töltött el hasonló lelkesedéssel, így azok egyből selejtezésre kerültek. Szerettem volna ugyanakkor valamiféle emléket mégis megőrizni a próbálkozásokról, ezért született az a döntés, hogy fényképezek. Ez jó módszer lehet arra is, hogy követhessük a fejlődés különböző státuszait anélkül, hogy papírok tornyosulnának mindenhol.)
Ha úgy gondoljuk, hogy valamit feltétlenül meg kell őriznünk, még mindig fontos feltenni magunknak a kérdést, hogy tényleg szükséges-e, hogy papíralapon is megtartsuk, vagy elég csak az emléket megőriznünk és készíthetünk róla egy fényképet. (Ha sok-sok emlékünk gyűlik ily módon össze, akár ki is nyomtathatjuk őket és adhatjuk ajándékba a nagyszülőknek.)
Nálunk van 1-2 olyan rajz, amit különösen cukinak találtunk. Ezeket képkeretbe tettük és kitettük a falra, hiszen -legalábbis szerintünk- tényleg olyan remekmű, amit szívesen nézünk otthon!
(az alábbi ábra segít átlátni a selejtezés folyamatát)
