Search

A valóban fontos dolgok

Mit jelent a minimalizmus igazából?

A Wikipedia szerint: „A minimalizmus több 20. századi művészeti irányzat (zenei, építészeti, formatervezési, egyéb) összefoglaló neve. Mindegyik művészeti ágban közös jellemzője, hogy az alkotók a lehető legkevesebb eszköz és anyaghasználattal igyekeznek műalkotásaikat létrehozni. A formák és a színek letisztultak, egyszerűek, amiből a stílusirányzat neve is ered.”


Annak ellenére, hogy a minimalizmus a szó szoros értelmében egyszerűséget (is) jelent, én azt gondolom, hogy paradox módon, a konzumerizmus ezt is bekebelezte. A ’minimál stílus’ divatba jött. Csak éppen pont az veszett ki belőle, amit ténylegesen jelent. A minimál stílusú bútorok letisztult vonalvezetésűek, egyszerűek. És mivel divatosak is, az emberek lecserélték a bútoraikat, dekorációikat olyanra, amitől -úgy gondolták- hogy ők is divatosabbak lesznek. Tehát nem aszerint rendezték be a lakásukat és vásárolták a ruháikat, hogy mire van ténylegesen szükségük, hanem úgy, hogy az beleilljen a különböző médiumok által sugallt trendi képbe. Aztán előbb-utóbb mindenki megtapasztalja, hogy nem lehet mindig a legutolsó divat szerint létezni. És akkor szükség van egy új szemléletre. A szerencsésebbek elkezdenek aszerint élni és vásárolni, hogy nekik mi az igazán jó. (A kevésbé szerencsések mindig felülnek a következő hullámra és attól várják majd, hogy végre érezhessék a „megérkeztem” érzést.)


Bevallom, hogy sokáig én is attól vártam a nyugalmat és megérkezést a saját otthonomba, hogy cserélgettem a dekorációkat, a bútorokat, a háztartási gépeket. De ez az érzés valahogyan csak nem akart megérkezni. A lakásunk most sem tökéletes. De soha nem voltunk közelebb hozzá.


A karantén bennünk is elindította a „fészek-optimalizálási” lázat. Akkor, mivel a külvilágot nem tudtuk megváltoztatni, arra nem tudtunk hatást gyakorolni, ahhoz nyúltunk, ami rendelkezésünkre állt. Nevezetesen a saját terünkhöz. Akkor a Konmari módszer rengeteget segített! Ugyanakkor volt valami, ami akkor nem is tűnt fel... Átválogattuk az összes szekrényt és fiókot; rengeteg holmitól szabadultunk meg. Minden gyönyörű rendben el volt pakolva, mindennek meglett a helye. Aztán jött az első költözés, majd a második. És ez további dolgokra ébresztett rá. A legfontosabb: ami parádésan és szellősen elfért 120 négyzetméteren, az csak zsúfolva fér be 86 négyzetméterre. És ami, némi selejtezés után, befér 86 négyzetméterre, az 72 négyzetméteren káosznak hat. Az előző bejegyzésemben (Létezik-e rossz döntés?) taglalt nyereségek között fel kellett volna tüntetnem ezt is: a költözések segítettek abba, hogy felismerjem, hogy mi az igazán fontos az életben. (Spoiler! a tárgyak nem azok.)



A férjemmel egyik este leültünk és megkérdeztük magunkat, hogy ha most azonnal csomagolni kéne, mi lenne az, amit feltétlenül magunkkal vinnénk. És rájöttünk, hogy egymáson kívül (+ a velünk élők -a kisfiunk és a kutyánk) nem ragaszkodunk semmihez. Jó persze, iratok, bankkártya, laptop, stb... vannak dolgok, amik mindenféleképpen szükségesek, de úgy igazán-igazán a tárgyak nekünk tényleg csak tárgyak. Akkor mégis mi a fenéért érezzük úgy, hogy túl sok a cuccunk?! És akkor, abban a pillanatban mind a ketten megvilágosodtunk: el kell indulnunk azon az úton, ahol a célban egy olyan élet vár, amiben csak az igazán fontos (és szükséges) dolgoknak van hely.